Ez az egyik kedvenc akvarisztikai témájú cikkem a neten. Nagyon sokat segített a kezdetekkor, úgyhogy arra gondoltam, lefordítom nektek, hiszen a GNU FDL alapján megtehetem, ha megjelölöm a forrást. Előre is elnézést kérek a sok magyartalanságért és a rossz stílusért, de a végére egy kicsit elegem lett a fordításból, és nem néztem át. Remélem, így is hasznos lesz. Később még visszatérek rá, és alaposan átírom.

A kezdetek

1977-ben megjelent egy tudományos cikk, amely a világ tudtára adta, hogy két, ammóniát nitritté, majd nitráttá alakító baktériumfajt fedeztek fel. Ez a két faj a szerzők szerint a Nitrosomonas europaea és a Nitrobacter winogradskyi, vagy közeli rokonaik.
Röviddel ezután több olyan baktériumkészítmény is megjelent a piacon, amely állítólag felgyorsította

az érett víz kialakulását. Ezek a mai napig kaphatók.
Amikor 2004-ben felfedeztem az akvarisztika szépségeit, frusztrált, hogy milyen kevés információ van az ilyen készítmények dobozán. Mind azt állította, hogy lerövidítik a beállást, amely normál esetben 4-8 hétig is eltarthat. Arról viszont rettentő homályosan nyilatkoznak, hogy mennyi idő alatt lesz az akvárium biztonságos a halak számára, és a különböző akvarisztikai üzletekben sem tudtak semmit mondani ezzel kapcsolatban.
Az interneten rákeresve hasonlóképpen jártam. A legtöbb, amit az akvaristák mondani tudtak, hogy egy-két héttel rövidítik le az érett víz kialakulásának idejét.

Az igazság felfedezése

Dr. Tim Hovanec a doktorijával kapcsolatos munka közben, molekuláris jelzőanyagok segítségével felfedezte, hogy az 1977-es cikk megállapításai (amikor még nem létezett ez a technológia) félig zárt édesvízi akváriumok estében nem érvényesek. Az ő és mások hasonló eredményeit az 1990-es évek során publikálták. Dr. Hovanec a Marineland Labs-nál (amerikai akvarisztikai cég) kezdett el dolgozni, és kifejlesztette az első olyan kereskedelemben kapható terméket, a BIO-Spirát, amely valóban a beállt édesvízi akváriumokban megtelepedő baktériumfajokat tartalmazza. Mivel ezek a baktériumok nem képeznek spórákat, kontrollált körülmények között (hűtőszekrényben) kell tárolni őket, hogy életben maradjanak.
1991-ben az Aquaria, Inc. (vagyis a Marineland Labs) elkezdte vizsgálni, hogy az érett vizet pontosan mely baktériumfajok hozzák létre, és 2001-ben több tucat halakat is tartalmazó akváriumot állítottak fel, és elemezték a bennük lévő baktériumok DNS-ét.
Azt tapasztalták, hogy ha egy tipikus, kereskedelemben kapható baktériumkultúrával indították az akváriumot, az a faj hamarosan kipusztult, és más fajoknak adta át a helyét. Azt állították, hogy megtalálták azokat a fajokat, amelyek a beállt vizet létrehozzák, és meglepetésükre ezek nem a Nitrosomonas és a Nitrobacter voltak! A felfedezésüket követően a kereskedelem világában ritka lépésre szánták el magukat: nyilvánosságra hozták az eredményeiket, hogy mások is megvizsgálhassák és ellenőrizhessék őket.
Igen, ezek a talajban élő baktériumok az ammóniát valóban nitritté, majd nitráttá alakítják. De ha egy akváriumba telepítjük őket, hamar elpusztulnak, és más, hosszú távon is fennmaradó fajok veszik át a helyüket.
Dr. Tim Hovanec szerint a régi típusú termékekben a folyékony baktérium-tápanyag az, ami a ciklus enyhe lerövidülését okozza, mert az új baktériumokat táplálja!
Kutatásaik eredménye a 6,207,440 és 6,265,206 számú USA szabvány lett, és ennek alapján kezdték el 2002-ben a BIO-Spira forgalmazását. Ez a nevét az újonnan felfedezett fajok – a Nitrosospira és a Nitrospira– után kapta. Állításuk szerint az új akváriumba így 24 órán belül be lehet telepíteni a halakat. Nem rossz!
Azóta több ezer akvarista (velem együtt) kipróbálta a terméket, és megerősítette, hogy tényleg működik.
Persze a BIO-Spirának is megvannak a maga korlátai. Mivel élő baktériumokat tartalmaz, hűtőszekrényben kell tartani (fagypont felett), hogy a tartalma ne pusztuljon el, és ne legyen túl rövid a lejárati ideje. Ez a legtöbb boltnak plusz kiadást jelent, és valószínűleg akadályozta is, hogy az átlagos boltok árusítani kezdjék. Eddig csak igényes, akvarisztikára specializálódott üzletekben láttam. A legtöbb brit állatkereskedésben nincs hűtőszekrény, és nem is árulják a terméket, sőt valójában soha nem is hallottak róla!
Azóta több tudományos cikk megjelent, amelyek megerősítik, hogy az 1977-es kísérletek eredménye téves volt.

Újabb készítmények

A SeaChem 2004-ben bevezette Stability nevű termékét, amely szintén lehetővé teszi a halak azonnali betelepítését. Azt viszont nem árulják el, hogy milyen baktériumfajokat tartalmaz a doboz, viszont állítólag egy harmadik, üledéket (mulmot) lebontó faj is van benne. Másik előnye, hogy nem kell hűteni, mert a baktériumokat spóraállapotban tartalmazza, és így akár le is fagyasztható, és magas hőmérsékletet is elvisel. Hosszú, körülbelül 4 év a lejárati ideje. Én is kipróbáltam, mert az Egyesült Királyságban sokkal könnyebben elérhető, mint a BIO-Spira. A 250 literes akváriumomba minden probléma nélkül be tudtam telepíteni egy kisebb medence halain. Az első két hétben, a tesztelés alatt egyáltalán nem nőtt az ammóniakoncentráció!
2006-ban a Tetra is előrukkolt a SafeStart-tal, ami a MarineLand Labs EU-szabadalmán alapul (EP1282688). Erről nyíltan azt állítják, hogy a halakat azonnal be lehet telepíteni az alkalmazása után, bár hangsúlyozzák, hogy nem szabad túl sok halat tenni az új akváriumba – az ilyen tanács sosem árt!
Egyetlen apró dolog van, ami kicsit rossz ebben a termékben. Nem kell hűtve tárolni, tehát spórákat tartalmaz? Csak arra tudok következtetni, hogy nem, mert a minőségét csak kevesebb, mint egy évig őrzi meg, vagyis aktív, élő baktériumok vannak benne.
Bár megértem, hogy a Tetra nem akarja a viszonteladókat elriasztani a hűtéssel (ez a BIO-Spira esetén mindig gond volt), mégis furcsa, hogy nincs ráírva, hogy így meghosszabbítható az élettartama.
(szerintem a Sera Nitrivec-ben is ezek a fajok vannak, mert hamar lejár, és rá van írva, hogy jobb hűtőben tartani – jellemző, hogy magyarul nincs rajta semmi, csak németül… - megjegyzés tőlem, BB)

Utószó
(ezt már én írtam)

Ezek a termékek tényleg működnek! Ha követed az utasításokat, egy nap alatt felállíthatsz egy akváriumot, telerakhatod vízi állatokkal, és egy hét múlva csalódott hullatakarítás helyett vidáman megcsinálhatod az első vízcserét :). Magyarországon sem a BIO-Spira, sem a Stability nem kapható, de itt a SafeStart és a Nitrivec. Mindkettőt személyesen kipróbáltam, de ha nem hiszed, próbáld ki te is!